Meghalt a Hamász vezetőjének három fia és három unokája egy izraeli csapás következtében
„Hálát adok Istennek azért a megtiszteltetésért, hogy a gyermekeim és az unokáim mártírok.”
Benjámin Netanjahu szerint Izrael a létéért küzd, ezért folytatniuk kell a Hamász és a Hezbollah elleni harcot.
Nyitókép: Kent Nishimura/Getty Images
„Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz” – közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Netanjahu kijelentette, hogy Izrael a létéért küzd, és ebben most jelentős csapást mért az iráni tengely három fő pontjára, a Hamászra, a jemeni húszikra és a libanoni síita Hezbollahra.
A kormányfő ismertette, hogy a Bejrútban Izrael által rakétacsapással megölt Fuad Sukr milyen szerepet töltött be a Hezbollahnál, gratulált az izraeli hadseregnek a három fronton elért sikerért, és kijelentette:
embert próbáló napok előtt állunk, de fel vagyunk készülve minden eshetőségre”.
Emlékeztetett arra, hogy már tavaly októberben, a háború kezdetén megjósolta, hogy sokáig fog tartani, és most bejelentette, hogy továbbra sem adja fel a háború folytatását a rá nehezedő nyomás ellenére, nem hallgat az erre felszólító hangokra mindaddig, amíg Izrael el nem éri háborús céljait.
Együtt győzni fogunk
– ismételte meg végül az Izraelben hirdetett jelszót.
A hadsereg az elmúlt nap két izraeli akciója – Iszmail Haníje Hamász-vezető teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető bejrúti megölése – után teljes készültségben áll a várható válaszlépések előtt. Joáv Galant védelmi miniszter kijelentette, hogy „nem akarnak semmilyen háborút, de készen állnak minden fejleményre”. A hadsereg polgári védelmi parancsnoksága nem adott ki semmilyen újabb utasítást a lakosság számára.
Szerdán délután a biztonságpolitikai kabinet ülésén nem tartottak szavazást és nem fogadtak el döntéseket. A megbeszélésen megállapították, hogy jelentős válaszra számítanak az elmúlt nap két művelete után, amelyek a túszalkuról folytatott egyezkedést hetekre, sőt hónapokra is visszavethetik, befagyaszthatják. Izrael megvárja a Hezbollah és Irán válaszát, és a továbbiakban aszerint hoz döntéseket.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Hálát adok Istennek azért a megtiszteltetésért, hogy a gyermekeim és az unokáim mártírok.”
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.